iSTEN VELED KIRÁLY LAJOS!

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 


ISTEN VELED KIRÁLY LAJOS!
Örök nyugalomba helyezték Király Lajos író, költő, műfordítót a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnökét 2021. április 7-én a Pestszenterzsébeti Temetőben.

Temetése a család kérésére zártkörűen zajlott. A családtagokon túlmenően azonban a Krúdy Körből többen is megjelentünk a ravatalnál, a búcsúztatónál, és az egyházi búcsúztatás előtt a Krúdy Kör nevében a titkár, Németh Nyiba Sándor, valamint néhány tag búcsúzott.

A titkár búcsúztatójában elhangzott, hogy Király Lajos h
árom és fél évtizede a Krúdy Gyula Irodalmi Kör tagja volt. Amikor 1987-ben belépett az akkor még sokkal kevesebb taglétszámmal és szerényebb programokkal, csak egy helyen: Óbudán már 5 éve működő lelkes társaságba, már akkor elhatározta, hogyha valamikor a sors rábíz olyan funkciót, amellyel majd segítheti a Krúdy Kört, akkor mindig az vezérli, hogy megbecsülje mások értékeit, és szeretettel viszonyuljon azokhoz.
1989-től két éven át a versszakosztály vezetője, majd 1991-től, immár 30 éve a Krúdy Kör második elnöke!
Türelemmel és töretlen hittel kereste és megtalálta azokat az embereket, alkotókat, művészeket, akikben szövetségesekre lelt a jobbító szándékú munkájában.
Elősegítette, hogy sok Írószövetségi tag, Magyar Kultúra Lovagja, valamint József Attila
- és Kossuth-díjas írók is örömmel szerepeltek nálunk vagy tagunk, illetve tiszteletbeli tagjaink lettek... költők, színészek, énekesek. Büszkén említem Csukás István, Lator László, Keres Emil Kossuth-díjasok, vagy Tálas Ernő, a Svéd Királyi Opera tenorjának a nevét.

Király Lajos érdeme, hogy a hosszú évek során, olyan Vezetőséget sikerült kialakítani
a, amely vezetőségnek tagjai szeretetből, mindenféle honorárium nélkül, egymásban bízva és egymás gondolatait is ismerve irányították a Krúdy Kört.
Köszönet illeti a Kéhli vendéglőt, ahol Krúdy Gyula utolsó éveinek tanyázó helyén otthont kaptak, kezdetben Cecei-Horváth Tibor tulajdonostól, a Krúdy Kör alelnökétől, a kitűnő „kocsmáros költőtől”, ahogy őt nevezték. Halála után fiai: Gergő, aki a Krúdy Kör alelnöke és az ifjú Tibor nagy szeretettel vették át édesapjuk kitűnő mecénási feladatát. Arra törekedtek, hogy az óbudai, a budapesti, a vidéki és a külhoni rendezvények során öregbítsék Óbuda, a „Kultúra Városa” jó hírnevét.


Király Lajosnak is köszönhető, hogy több évtizede segített
ék a Krúdy Kör munkáját a különféle könyvtárak.

E
lévülhetetlen érdeme van a Zila Kávéház és Krisztina Cukrászda tulajdonosainak, és elsősorban ifj. Zila László igazgatónak, aki immár több mint 12 éve mecénálja munkánkat. Több évtizedes szervezőmunkával egy nagy család alakult ki a Krúdy Körben, és mindenki megtalálta a lelkéhez közelállókat, akik egymást segítették a költői és művészi pálya nehézségeiben, de szépségekkel tarkított útján. Mindenki örömmel adta át a tudását, tapasztalatát az ifjabb generációknak és a kezdőknek. Mindenkiben az a nemes tudat munkál, hogy másokat segíteni, adni jó, mert ezáltal önmagunk lelki gazdagodása is egyre jobban terebélyesedik.

Megszervezte Szabó László lapszerkesztő segítségével, hogy 2016-tól a Krúdy Körnek
honlapszerű blogja működik, ahol több száz videó-film, cikk, tudósítás, interjú található és a világhálón a Krúdy Kör és Óbuda jó hírnevét is erősitik.
Ezt az internetes lapot Király Lajos, azután mint főszerkesztő gondozta. Vezetésével a Krúdy Kör kiadói tevékenységet is végzett és végez. Eddig 130 könyvet, köztük több antológiát adtak ki.

Megszerkesztette a Krúdy Kör tagok könyveit. Így Albert Ferencét, Dénes Gézáét, Kanizsa Józsefét, Keres Emilét, Michel Cahour francia költőét, Riersch Zoltánét, Szabó Lászlóét, Szénási Sándorét, Tóth-Hekkel Aranyét, Ujvári Ferencét.

Az óbudaiak közül megszerkesztette Baktai Faragó József, Cecei-Horváth Tibor, Lukács Ottó verses kötetét. Megszervezte a Krúdy antológiák kiadását, amelyek közül a tagok és az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatásával megszerkesztette a „Nemzedékek”, a „Krúdy Gyula Irodalmi Kör” (Kanizsa Józseffel közösen), a „Három évtized”, a „Krúdytól-Krúdyról”, az „Utak, arcok, művészetek”, a „Három és fél évtized” antológiákat. Király Lajos elősegítette, hogy a Kéhli vendéglő Krúdy Szalonjában olyan neves írók, költők, festők, grafikusok, előadóművészek szerepeltek, mint: Baranyi Ferenc, Czigány György, Gyimesi László, Jókai Anna, Kalász Márton, Keres Emil, Mécs Károly, Lator László, Pomogáts Béla, Mezei Katalin, Oláh János, Laczkó András, Tálas Ernő, Tüskés Tibor, Fodor András, Nagy Gáspár, Krúdy Anna, Zorád Ernő, Michel Cahour.


Mivel a rendezvények nyitottak és ingyenesek, így lehetőség nyílt az óbudai lakosoknak a rendezvények megtekintésére.
Fő célkitűzés volt és most is az
, hogy az Óbudán élő ismert alkotók bemutatásra kerüljenek: Bánlaky László, B. Moravetz Edit, Baktai Faragó József, B. Faragó Aranka, Czére Béla, Czigány György, Csukás István, Gyimesi László, Koncz Eta, Lelkes Péter, Varga Z. Julianna, Zalán Tibor, Zászlós Levente.

Minden programról a kerületi Óbuda újságban és 2016-tól a Krúdy Gyula Irodalmi Kör honlapszerű blogján tájékoztatás és tudósítás jelent meg. Hasonlóan a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Hírportálján.

Minden évben Krúdy Gyula születésének (október 21.) és halálának (május 12.) az évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendez
ett a Kör a Krúdy emléktáblánál, ahol életének utolsó 3 évét élte névadónk, valamint a Krúdy szobornál. A Kéhli Vendéglő nagytermében (amely 2016. május óta a Krúdy terem nevét viseli) ünnepi emlékműsor keretében megkoszorúztuk annál az asztalnál az emlékfalat, ahol Krúdy Gyula tanyázó helye volt.

Ezen alkalommal kerültek átadásra a Krúdy kitüntetések, igazolványok is, valamint Krúdy Gyula és a Kör alkotóinak írásaiból szerveződtek a műsorok.
Az óbudai rendezvényeinken az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának vezetői, helyettesei és civil referensei vettek és vesznek részt.

Király Lajos elnök elősegítette, hogy kapcsolatot alakítottunk ki Krúdy Gyula szülővárosával, Nyíregyházával, ahol a városi és megyei könyvtár olvasóterme felvette Krúdy Gyula nevét. Immár 16 éves a kapcsolat a szlovákiai Szécsénykovácsival, ahol Krúdy apai ágának ősei egykor éltek. Itt évente a falu lakóival közös szentmise, koszorúzási ünnepség és emlékműsor a fő program. A szécsénykovácsiak pedig a Krúdy körben szerepelnek ünnepi alkalmakkor.
A rendezvényekre a Krúdy Kör tagjaiból delegációt vezetett, ahol irodalmi műsort adtak.

Kapcsolatot tartottunk és tartunk a budapesti és a hazai irodalmi körökkel, irodalmi újságok szerkesztőivel és kölcsönösen szerepelünk egymás rendezvényein. Az irodalmi egyesületek közül jó együttműködés alakult ki többek között Budapesten a csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkás Klubbal, a Művészetbarátok Egyesületével, a TAMA Művészetbarát Asztaltársasággal, az „Élhető világ” Klubbal, a Kőbányai Írók, Költők Egyesületével és a Magyar Kultúra Lovagrenddel. Vidéken pedig a hódmezővásárhelyi Kárász József Alapítvány Irodalmi Körével, a csongrádi „Faludy György” Irodalmi Műhellyel, a kecskeméti Bács-Kiskun Megyei Írók, Költők BarátiKörével, a nagykanizsai „Takács László” Irodalmi Körrel.

Mindazokat, akik a Krúdy Gyula Írrodalmi Kör tevékenységét segítették, népszerűsítették 1989-től oklevéllel, Krúdy éremmel (bronz, ezüst, arany) és emlékplakettel jutalmazták. Emlékérmet kapott többek között a Krúdy Kör tagjain kívül:
Antal István Óbuda újság fotósa, Bajor Nagy Ernő író, Biró
Endre nyomdatulajdonos, Biró Krisztián könyvkiadó, Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Czine Mihály irodalomtörténész, Csukás István író, Filip József a szlovákiai Szécsénykovácsi polgármestere, Fráter Zoltán irodalomtörténész, Gyimesi László költő, Klug Miklós Óbuda újság főszerkesztője, Nick Ferenc Magyar Falvak Kultúrája Alapítvány vezetője, Praznovszky Mihály irodalomtörténész, dr. Szántó Endre HÉVIZ főszerkesztője, Tarlós István Óbuda-Békásmegyer polgármestere, Tóbiás Áron irodalomtörténész, Tüskés Tibor SOMOGY főszerkesztője,  Zábó Attila MÓKUS sörkert igazgatója, ifj. Zila László a Zila Kávéház igazgatója, Zórád Ernő grafikus.
A kitüntetések ünnepélyes keretek között kerültek átadásra.


2013-ban Óbudán részt vettünk az önkormányzat által meghirdetett a „Krúdy Év” kerületi rendezvénysorozatában. Ezen túlmenően 8 budapesti és vidéki rendezvényen, valamint Szécsénykovácsiban rendezvénysorozattal és „Krúdytól-Krúdyról” címmel megjelent antológiával ünnepelt
űk névadónk, Krúdy Gyula születésének 135. és halálának 80. évfordulóját.

A legnagyobb irodalmi műsoros emlékestet a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum színháztermében rendezték meg. A műsort Király Lajos állította össze és vezette le neves szereplők közreműködésével a népes közönség előtt. Az estről a Krúdy
sok honlapszerű blogban videó-felvétel is látható.
A színvonalas programokért Király Lajos megkapta az Óbuda-Békásmegyer által adományozott Krúdy Emlékév plakettjét.


Az elnöki feladattal járó több évtizedes felősségteljes munka: a jogszabályok betartása, a testületi ülések, a pályázatok, a közgyűlések előkészítése és megtartása, a törvényesség betartása és az évenkénti kötelező jelentések és beszámolók elkészítése mellett szívós munkájának és szorgalmának köszönhetően jutott idő Király Lajos irodalmi munkásságára is.
Az elmúlt csaknem hat évtized alatt 1700 verset, gyermekverset, elbeszélést, tanulmányt, kisregény
t készített és 50 könyve jelent meg. Verses CD-je is megjelent, valamint 150 irodalmi antológiában szerepel. A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Hírportálon számos interjú készült vele és számos írás alkotásairól szól.

Mindezen írások mellett, szinte kamaszkorától fordít verseket francia, angol, orosz és eszperantó nyelvből. 70 költő 600 versét fordította magyarra. Hat fordításkötete jelent meg, közülük kettő francia és magyar nyelven.
Olyan csemegével is büszkélkedhet, hogy Verne Gyula versét is fordította és Hemingway verseit csak ő fordította magyarra, ezért az amerikai Hemingway Sociéty felvette a tagjai sorába. Műfordítói munkás
ságéért megkapta a Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesülete (MANE), Életmű-díját.

Több megyei és országos irodalmi pályázat nyertese és több elismerést és kitüntetést kapott irodalmi munkásságáért és más jellegű közösségi tevékenységéért.
Többek között: Keszthelyi Helikon Ünnepség Aranyérme (1965)
, Árvízvédelemért Érem kormánykitüntetés (1970), Kiváló Szövetkezeti Munkáért országos kitüntetés (1975, 1982), Kiváló Ifjúsági Vezető (1978), Magyar Kultúra Lovagja (2005), KLÁRIS „Irodalmi-Művészeti” díj (2013), Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Krúdy Emlékév plakettje (2013), Montázsmagazinért-díj (2015), Krúdy Aranyérem (2017), KLÁRIS Életmű-díj (2019). Magyar Alkotók Nemzetközi Egyesülete (MANE) Életmű-díj (2020).

Király Lajos 1947. március 13-án született Nagykanizsán. Életéből 35 évét a Krúdy Körnek szentelte, amelyből 30 éve elnök és a tavaszi választáskor betegsége ellenére még ismét vállalt 2 évet a többi vezetőségi tagokkal együtt.

Ám a sok munka sok energiát is vett el tőle, de ezért nem kesergett. A sok program, utazások, felkészülések, könyvszerkesztések, a
saját és a Krúdy Kör honlapszerű blogjának gondozása, a különféle hivatalos jelentések elkészítése és leadása lassan elszívták az erejét. Lankadatlanul szeretetből végzett mindent.

Amikor 2018-tól, immár 3 éve súlyos betegségeket zúdított rá a Sors, és időnként a halál szele többször is meglegyintette, (fél tüdejét rák miatt kivették, aztán sztrokkot kapott és újból meg kellett tanulnia enni, inni, fogni, beszélni és 70 kilóról 35-re lefogyott!), akkor sokan aggódtak és imádkoztak érte, hogy életben maradjon.

Lélekerősítő szavakkal biztatták. Erős akarattal leküzdötte a halálos betegségeket.
A felesége segítségével és ápolásával betegen is vállalta a munkát, mert az élete a Krúdy Kör
volt

Mindig is érezte a Kör tagjainak hálás szeretetét. A szeretet pedig meggyógyítja az ember testét és lelkét egyaránt…

A
Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöksége és 150 fős tagság nevében búcsúzunk.
Kölcsönös bizalommal fordultunk egymáshoz, hatékonyan tudtunk együttműködni.
Köszönöm a sorsnak, hogy ismerhettem Király Lajos karizmatikus egyéniségét.

Budapest, 2021. április 7.

                                                          
Németh Nyiba Sándor
a Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkára

 
 

A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Hírportál főszerkesztője nagy örömmel tettem lehetővé mindig, hogy Király Lajosról írások, tudósítások, interjúk jelenjenek meg. Ezek közül most - ebben a nagyon fájdalmas esetben - egyet ide idézek.

ujhirek18.hu
................................................................................................................--------.............. Vissza a fő oldalra!

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz